Hanyatlik az olasz ingatlanpiac

Az olasz ingatlanpiac a történelem egyik lagnagyobb pénzügyi válságát éli át. Ez az utolsó közzétett jelentésből derül ki. Olaszország mindig azon országok közé tartozott, ahol magas volt a külföldi polgárok száma, akiket nemcsak a gyönyörű építészet vonzott. Az utóbbi idoben viszont drasztikusan csökkentek az olasz ingatlanok árai.

A rapid csökkenés elsősorban az ingatlanadó emelésének és az eurozóna válságának tudható be. A másik tényező a bankok és más hitelintézmények új hozzáállása, ugyanis már nem hajlandók ingatlanvásárlást finanszírozni.

A jelenlegi piaci körülmények miatt most nagyszerű alkalom nyílik az esetleges érdeklődőknek olaszországi ingatlan vételére. Néhányan mégis várnak, mert további árcsökkenésre számítanak. Az ingatlanügynökök szerint az árak már két évvel ezelőtt csökkenni kezdtek, és ez a tendencia a következő hónapokban várhatóan nem vátlozik. Miközben már most néhány ingatlan ára a felére csökkent. Rómában valamivel jobb a helyzet, bár az árcsökkenés itt is majdnem 10%.

A római közgazdász Alessandra Antonelliho szerint, az elkövetkező években további, akár 15- 20%-os árcsökkenés is lehetséges. Ugyanakkor egyetért azzal, hogy a helyzet a vásárlóknak kedvez. Saját becslései szerint az ingatlanpiac a jövőben újra megerősödik, viszont nem világos, hogy ez mikor fog bekövetkezni.

Számos külföldi befektető tart Olaszországba. Az ország híres a különböző nemzetiségek kavalkádjáról. Főleg e Dél-európai ország lenyűgöző építészete vonzza őket. Említésre méltó az a tény is, hogy az ország semmilyen akadályt nem állít a külföldi vásárlók elé.

Aktuális ingyenes külföldi ingatlan ajánlatok és újdonságok a saját e-mail címemre:

Az AIPP tagja vagyunk

Figyelmükbe ajánljuk | Az egész világból több mint 6000 ingatlan kínálunk. Teljes kínálat

Aktuális ingyenes külföldi ingatlan ajánlatok és újdonságok a saját e-mail címemre:
Nyelv: