Londonban a bérleti díjak jelentősen emelkedtek

Londoban a bérleti díjak egy év alatt öt százalékkal emelkedtek. Amíg 2012-ben az átlagos havi bérleti díj 1538 angol font volt, egy évvel korábban 62 angol fonttal kevesebb. A díjak legnagyobb növekedése London délkeleti részében volt, ahol a bérleti díjak átlagosan 11 ÷ 13 százalékkal emelkedtek, London északi részeiben ez a növekedés 8 és 10 százalék között volt.

A bérleti díjak elsősorban olyan helyeken növekednek, melyek korábban a kevésbé kedveltek közé tartoztak. Ennek egyik oka az, hogy a népszerűbb negyedekben az árak növekedése jelentősen magasabb és sok bérlő számára már túl drágák.

Növekszik az átlagos bérbeadási időtartam is. Egy év alatt ez a mutató egy hónappal lett hosszabb, 14 helyett 15 hónap. Egyes régiókban az átlagos bérdeadási időtartam eléri a 17 hónapot is. Ennek oka a növekvő árak, amikor a bérlők a mai árat minél hosszabb időre igyekeznek lekötni.

Egyúttal ezzel is csökkenteni igyekeznek az esetleges költözés költségeit újabb bérletbe, valamint az ügyintézési díjakat. De elégedettek lehetnek az ingatlantulajdonosok is. A időtartam, amikor az ingatlan üresen áll, ezzel jelentősen lerövidül.

Kivételes esetekben a tulajdonos a bérlővel előre megállapodnak a bérleti díj folyamatos emelésében a piaci helyzet függvényében.

A növekvő bérleti piac miatt a potenciális vevők egyre nehezebben találnak megfelelő ingatlant.

Aktuális ingyenes külföldi ingatlan ajánlatok és újdonságok a saját e-mail címemre:

Az AIPP tagja vagyunk

Figyelmükbe ajánljuk | Az egész világból több mint 6000 ingatlan kínálunk. Teljes kínálat

Aktuális ingyenes külföldi ingatlan ajánlatok és újdonságok a saját e-mail címemre:
Nyelv: